Biztonsági takarások
Biztonsági takaró
Ha van a családban kisgyerek vagy háziállat, feltétlenül gondoskodjunk biztonsági takaróról.
Találunk olyan takarót, mely extra erős ponyvából készül, amiben keresztben méterenként alumíniumcső erősítések vannak. A ponyvát a medence felületére kell kifeszíteni, az alumíniumcső erősítésnek köszönhetően a peremeken fekszik fel, és oldalt vannak a rögzítések. Rögzítése egyszerű, általában jár hozzá tekerő szerkezet, így gyakorlatilag egyedül néhány perc alatt elvégezhetjük a takarást. Feltekert állapotban kevés helyet foglal, a medence egyik végében elfér. Egyes típusoknál a ponyva sínben fut, vagy lamellákra szerelt.
A biztonsági takaró kifeszített és rögzített állapotában maximálisan 50 kilogrammig terhelhető, így a gyerekek, kutyák, macskák teljes biztonságban élvezhetik a kerti örömöket. A biztonsági takaróval szemben az is követelmény, hogy a bajba jutott gyermek segítségére siető felnőttet is meg kell tartania, mégpedig úgy, hogy bármely irányban el tudja hagyni a medencét. Ekkor már természetesen a szerkezet deformálódhatVálaszthatunk olyan biztonsági takarót, mely egyben szolártakaró is.
Feszített takaró